Aszfaltút egy éjszaka alatt

A CABO Beach-en történt. Egyik este hazamentünk, másnap reggelre le volt aszfaltozva a zúzalékos út a bejárattól a parkolóig. Kb. 200-300 méter hosszan. Magyarországon egy ekkora szakasz miatt hetekig le van zárva az út, éjszaka meg egyáltalán nem dolgoznak. Nem úgy, mint Montenegróban.

Read more
Strandröplabda vagy inkább röplabda a strandon

Örömmel látjuk, hogy egyre népszerűbbek az aktív kikapcsolódás elemei Ulcinjban is. Régebben is voltak strandröplabda pályák a strandokon, de azokat nem igazán használták. A CABO Beach-en idén már nem igazán volt olyan időszak, hogy ne játszottak volna rajta. Teljesen ismeretlenek is csapatokat alakítanak és ütik a labdát a forró homokban. Bár csak kevesen tudnak szabályok szerint játszani, […]

Read more
CABO Beach

A CABO Beach fiatal strand a Velika Plaza finomhomokos partszakaszának közepén, hiszen a tavalyi szezonban (2016) debütált. Az új beruházás magasra tette a mércét a többi strandnak is, hiszen minden eddiginél szebb és jobb megjelenéssel, szolgáltatásokkal várja vendégeit. A hagyományos napozóágyak és napernyők mellett baldachinos függőágyakat is bérelhetünk, az étterem/beach bar látványkonyhás, nagyon igényes, a […]

Read more
Velika plaza, Európa egyik leghosszabb homokos strandja

A Velika plaza 13 km hosszú finomhomokos partszakasza Montenegró leghosszabb és Európa egyik leghosszabb összefüggő strandját jelenti. A New York Times például 2010-ben szerepeltette a “Top Places to Go in 2010” válogatásában. Olyan hírességek sétáltak mezítláb a forró homokban, mint George Clooney és Brad Pitt, valamint kite surf világ- és európa bajnokok lovagolják meg a […]

Read more