Mostar gyönyörű. Nem csak azért, mert az Öreg Híd újjáépítése hazánknak köszönhető, hanem azért, amilyen. Lehet szó vallásról, kultúráról, építészetről, az iszlám milliőbe csöppenni a keresztény vallásbiznisz után egy kicsit felszabadítóbb volt. Bevallom, hogy Medjugorjében nyomasztott a sok Szűz Mária szobor, a kegytárgyboltok agyonnyomták a hely eszmei értékét. Itt a bazár az bazár, minden kapható, ami egy hasonló bazárban. Az óváros nem nagy, de jellegzetes. Maga a híd és a Neretva folyó a csoda. Amúgy kopár vidéken haladtunk át, ahol a kő volt az úr, a növényzetet pedig némi csenevész cserjés alkotta. A Neretva partján látható fák igazi felüdülést jelentettek a holdbéli táj után. A háború nyomait emléktárgyak és néhány szétbombázott, szétlőtt épület őrzi és persze az itt élő emberek.

Parkolóhelyet keresve bementünk az egyik kis utcába, ahol kapásból le akartak húzni bennünket az őrzött parkolásért. 200 kunát kért a parkolóőr egy napra, ami majdnem 9000 Ft. Aztán már egy százas is elég lett volna fél napra, de még mindig sokalltuk, mert az ugyanannyi. Akkor mondta, hogy 10 euro, ami barátságosabban hangzott, majd kiegyeztünk 5-ben, hogy nem maradunk sokat, viszont a kocsi védett helyen van, tele csomagokkal. Ennyit megért, hogy nem törték fel.

Itt is a turizmusból élnek az emberek. Aki ide látogat, az többnyire fél-egy napra, mert ennyi elég a városra (igaz a környéken van még pár látnivaló). Természetesen Mostarban is hatalmas a tömeg csúcsszezonban, de ez talán hozzátartozik a “bazári” forgataghoz és elviselhető. A vendéglátó helyeken kedves a személyzet, válogathatunk a helyi jellegű ételekből. Ha betérünk valamelyikbe, akkor csakis helyit kérjünk.

Egy kávé után még nézelődtünk kicsit és indultunk vissza a kocsihoz. A hídról éppen bátor fiatalok ugráltak a Neretvába, ami szintén helyi szokás. Ezzel fitogtatják bátorságukat. Gyönyörködtünk még egy kicsit a folyó ragyogó kék színében, régi korok emlékeit őrző épületekben, a minaretekben és sodortattuk magunkat a tömeggel.

Mostar az egyik olyan város a Balkánon, mi ékes bizonyítéka annak, hogy különböző vallású, etnikumú, nemzetiségű, kultúrájú emberek békében tudnak egymás mellett élni. A háborúnak soha nem a nép az oka, hanem a nép vezetői. Ők generálják a feszültséget. Mostar az a város, ahol senki nem felejt. Senki nem felejti el azokat a szörnyűségeket, amik itt zajlottak. És senki nem akarja újra átélni.

Mostart elhagyva, Montenegró felé vettük az irányt. Csúcsszezonban a Dubrovnik-Herceg Novi közötti utat ajánlott kikerülni és a Trebinje alatti határátkelőt is. Bileća utáni átkelő volt a cél, hogy onnan Nikšić felé menjünk, de itt is várnunk kellett majdnem másfél órát, mert szintén szűk az áteresztőképessége a határállomásnak, na meg mindenkit alaposan ellenőriznek és mindezt egy kicsit még kellemetlenebbé tette, hogy éppen műszakváltás volt. Kibírtuk…