Kora este megérkeztünk Jezerce-be, a szállásunkra, ami ugyan kissé távolabb volt a Plitvicei tavak bejáratától (alapvetően csak a méregdrága tóparti hotelektől nem kell autóval menni), de ár/érték arányban a legjobb volt, amit találtunk. Az éjszaka kellemesen telt és reggel, viszonylag korán, már nyitásra odamentünk a pénztárhoz, hogy a nagy tömeg előtt bejussunk és élvezhető is legyen a hely a csúcsszezon kellős közepén. A belépő kicsit borsos ára eltántorítja az emberek többségét attól, hogy két napra menjen be a park területére, ezt pedig csak fokozza a késő délelőtt kezdődő zsúfoltság.

Ajánlott a túrát az 1-es bejáratnál kezdeni, ugyanis ennek a közelében található a nagy vízesés és a legalsó tavak. Innen felfelé haladva eljutunk a P3 hajóállomásig, ahonnan a P2-re megy a hajónk. Az utat pedig a felső tavak mellett és azokon át folytatjuk az St3-mas “vonatmegállóig”, ami legfelül található. A vonat amúgy nem vonat, hanem egy Unimog terepjáró, kicsit átalakítva busszá, ami vontat még két pótkocsit. Érdekes vele az utazás a kanyargós úton. St3-ról St-2-ig jöttünk le a “vonattal”, majd onnan a legnagyobb tó melletti úton indultunk vissza a kiindulópontra. Itt alig találkoztunk emberrel, mert mindenki vagy hajón vagy a vonaton volt. Az alsó, kisebb tavakhoz érve azonban beleszaladtunk a tömegbe.

A táj, a tavak, a vízesések, a természeti környezet csodálatos. Nem hiába ilyen felkapott hely. Fantasztikus (lenne) gyönyörködni ebben a sok természeti szépségben. Szerencsések voltunk, hogy korán keltünk és még valamennyire élvezhettük. A délutáni órákban, amikor visszafelé jöttünk, olyan nagy volt a tömeg, hogy már egy fotót készíteni sem nagyon lehetett megállni, mert nyomtak magukkal. A szűk ösvényeken, hidakon pedig vigyázni kellett, nehogy lesodorjanak.

Gyönyörű napunk volt. A kanyon különleges klímája miatt nem lehetett érezni a nyár forróságát. A fények, a színek, az illatok, a hangok olyan különleges milliőjét érezhettük át, legfőképp a reggeli órákban, amik csak kevés helyen érintik meg az embert. A táj a zöld és a kék minden árnyalatában pompázik, a vízesések ragyogó fehér színben buknak alá a sziklákról, csobogásuk hangja nyugtatóan hat. A víz kristálytiszta, rengeteg hal úszkál benne. Nem lenne rossz úszni egyet a vízesések alatt, de ez sajnos tilos.

A nemzeti park területe nagyon kulturált, tiszta. A magas belépődíjakat figyelembe véve ez alapvető elvárás. Csúcsszezonban 180 HRK a belépő a felnőtteknek és 80 HRK a 7 év feletti gyermekeknek. Hármónknak ez 440 HRK volt, ami 43 HUF árfolyamon számolva 18.920 Ft. Ehhez jön az óránkénti 7 HRK parkolódíj, ami szintén nem csekély összeg. Ha a két felnőtt gyerekünket is vittük volna, akkor 40ezer forintból nem úsztuk volna meg a belépőket sem. Nem csodálkozom rajta, hogy a magyar ismerőseim többsége előszezonban utazik ide. A kétnapos belépőt teljesen feleslegesnek tartjuk. Egy nap alatt, ha jól szervezzük és követjük a túraútvonalakat, minden megtekinthető.

A környék infrastruktúrájára jellemző, hogy normális étterem alig akad, az is csak a parkhoz tartozó hotel étterme, élelmiszerüzlet is csak egy van, ami szintén a park fenntartása alá tartozik, az árak pedig ennek megfelelően nagyon magasak. Újra megállapítottuk, hogy Horvátország alapvetően nagyon drága turisztikai célpont.

Visszatérve a szállásra, a három éjszakáért, ellátás nélkül 180 €-t fizettünk a House Tomljanovic-ban. A szoba egyszerű volt, 3 ággyal, amik kényelmesek voltak, kis asztal, székek, tágas fürdőszoba. Mivel nem volt ellátás, hiányoltuk a konyhát, illetve csak közös hűtő volt a folyosón. A tulajdonos kedvessége és a tisztaság nagy pozitívum. Megjegyzem, hogy ez volt az egyik legolcsóbb szállás, amit találtunk pár héttel az érkezés előtt. A ház csendes környezetben, erdőszélen található, ahol esténként vadnyulakat és őzeket is látni a kertben.

Egy érdekesség, hogy a Plitvicei tavak környékén a legnagyobb a barnamedvék populációja egész Európában. Az erdőkben nem ajánlatos “eltévedni”, a parkolókban pedig este 11 és reggel 7 között megállni és kempingezni tilos. A medveveszélyre táblák hívják fel a figyelmet.

Másik érdekesség, hogy a Winnetou filmek fő forgatási helyszíne a Plitvicei tavak és környéke volt az 1960-as években, ennek megfelelően jelentős Winnetou kultusszal találkozhatunk a térségben.